Ugrás a fő tartalomra

Rendőrök segítik a Domboriban nyaralókat

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az üdülőtelepen adtak hasznos vagyonvédelmi tanácsokat, írja a police.hu.

A 2015 őszén indult bűnmegelőzési program – a Házhoz megyünk – 2021-ben is folytatódik. A célja, hogy a vagyonbiztonság növelése érdekében olyan közös tájékoztató kampány induljon, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülésével, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalával kapcsolatosan.

A Házhoz megyünk programsorozat keretében évről évre a megye számos településére látogatnak el a rendőrség munkatársai, hogy az ott élőket hasznos vagyonvédelmi tanácsokkal lássák el. A nyári időszakban a strandokon, üdülőtelepeken ismertetik kollégáink a rendőrség bűnmegelőzési programjait. Az év 25. hetében, 2021. június 23-án, 24-én és 25-én a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei – Bíró Pál r. alezredes és Orsós Zoltán r. őrnagy – ezúttal Fadd-Dombori üdülőtelepre látogattak el, ahol a nyaralóknak és a strandra igyekvőknek adtak hasznos tanácsokat az áldozattá válás elkerülésének érdekében. Az érdeklődőknek bemutatták a nyaralókártya program kínálta lehetőségeket is. Azok a kerékpárosok, akik regisztráltatni akarták biciklijüket a BikeSafe programban, azt is megtehették a nap folyamám.

2021. 26. hetében az alábbi helyszíneken találkozhatnak bűnmegelőzési munkatársaival:

  1. 2021. június 28. és június 29. Fadd-Dombori strand
  2. 2021. július 1. Dombóvár-Gunaras strand
  3. 2021. július 1. Tamási piac
  4. 2021. július 2. Paksi strand
Forrás:

Kapcsolódó írások

A Dunaág 7139 Egyesület 2023. éves beszámolója

 A Dunaág 7139 Egyesület büszkén jelenti be, hogy a 2023-as év során számos sikeres projektet valósítottunk meg, melyekkel hozzájárultunk Dombori közösségünk fejlődéséhez. A csapadékos időjárás miatti útfelújításoktól kezdve a Te Szedd országos szemétszedési akción át, a közösségi könyvfülkék telepítésén keresztül a Fadd-Dombori Triatlon Fesztivál támogatásáig, számtalan területen bizonyítottuk elkötelezettségünket. Az üdülőhelyi fórum szervezésével és a vízminőség javítására irányuló erőfeszítéseinkkel is kiemelkedő közösségi összefogást sikerült létrehoznunk. Az év során a 1%-os felajánlások révén jelentős anyagi támogatásban részesültünk, melyet a jövőbeni projektek megvalósítására fordítunk, mint például a szúnyoggyérítés. A 2024-es év tervei között szerepel a településrész fejlődésének előmozdítása, a közösségi programok szervezése, és az önkormányzati választásokon való aktív részvétel. További információkért és a teljes beszámolóért kattintson az alábbi linkre.

Üdülőhelyi fórumot hívott össze 2023 évben is a Dunaág Egyesület

Július 30. vasárnap az eső ellenére megtelt Domboriban az Oázis vendéglő a Dunaág 7139 Egyesület szervezésében, évente megrendezésre kerülő üdülőhelyi fórum résztvevőivel. Takács Anikó, az egyesület elnökének vezényletével sok fontos, Domborit érintő ügyről lehetett szó a lakosság, vendégek és a fenntartó között. A fenntartó Fadd képviseletében részt vett a beszélgetésen Bordács József polgármester, Bali Ervin alpolgármester, valamint a képviselő testületből Baros Gábor és Antus Zsolt is. A polgármester beszámolóját követően, Dombori és Dombori Öregfalu problémáiról, fejlesztési igényeiről esett szó. Az üdülőterület üzemeltetését tekintően nagyok a szemléletmódbeli különbségek a fenntartó és a növekvő számú Domboriban élők és vendégeskedők között. Ezzel a különbséggel évekig építette az egyesület, hogy Dombori közügyei a párbeszéd szintjére emelkedjenek. Az elszámolásban fél évszázados adósságát kezdte rendezni az önkormányzat, polgármester úr kimutatást készíttetett Dombori bevételeir...

Domboris egyesületi siker a Faddi falunapi főzőversenyen

 A Faddi falunapi főzőversenyen  a Dunaág 7139 Egyesület képviseletében Takács Anikó és Varga István II. helyezést ért el. Gratulálunk a helyezéshez! A páros nem előszőr remekelt a rendszeresen megrendezésre kerülő eseményen. Forrás: https://www.facebook.com/groups/155858541656164/posts/1450437068864965/